Semmi sem tesz minket boldogabbá, mint az elégedett ügyfelek. Olvassa el bátran ügyfeleink tapasztalatait, mielőtt úgy dönt, hogy felhív minket
Szanka írta:
Sokszor kerestem meg Edinát főként párkapcsolati témával kapcsolatban. Mindig nagyon segítőkész, türelmes és kedves. Lehet rá számítani. Megnyugtat. Próbál bíztatni, kiáll mellettem, fogja a kezem addig amíg szükséges. Hatalmas nagy segítség számomra, hogy ő itt van. Tehetségesnek tartom. Igazak a jóslatai eddig minden úgy lett, ahogyan azt mondta. Köszönöm a munkádat, hogy vagy nekem!
Mária írta:
Zsuzsanna meglátásai segítettek eddig párkapcsolati és munkahelyi problémáim megoldásában is. Hálásan köszönöm a segítséget!
Sivanandini írta:
Felhívtam, hogy nézzen rá az asztrológiai képletemre és a családoméra. Olyan összefüggéseket látott meg, amelyet önmagamnak nem látnék meg elfogultságból, pedig én is foglalkozom asztrológiával. Teljesen letisztította, helyére rakta az életemben a szálakat. Nagytakarítást végzett az elmémben. Elmondta, hogy kitől mit kell megtanulnom és kinek mit kell megtanítanom, hogy a kapcsolataim végre a Forrást szolgálják, ami a cél. Tudatosította magamban, amelyeket elmondott nekem, aztán ~10 éve nem látott rokon kopogtatott az ajtón. Nincsenek véletlenek. Gyors, kaptam plusz információkat, kedves volt és precíz. Szakszerű.
Ivett írta:
Nagyon élveztem vele a beszélgetést! Reménykedem a varázslata sikerében, mindig őt keresem ezentúl.
Gábor véleménye szerint Krisztina:
Krisztina. Szeretném megköszönni Neked a segítségedet és a támogatásodat. Nagyon sokat jelentett számomra a beszélgetésünk, és igazán pozitív élmény volt. Rendkívül empatikus, figyelmes és megnyugtató vagy, ami ritka kincs. Úgy érzem, hogy a tanácsaid valóban segítettek tisztábban látni a helyzetemet, és erőt adtak a továbblépéshez. Szívből ajánlanálak bárkinek, aki útmutatásra vagy lelki támogatásra vágyik.
Hajnal írta:
A legeslegjobb jósnő akivel valaha találkoztam! Minden, amit eddig mondott 100%-ig bejött! Mindenkinek tiszta szívből ajánlom Vivient!
B. Család írta:
Ígértük, hogy visszajelzést küldünk a helyzetünkről. Köszönjük, minden rendeződött a segítsége után. Áldja meg az Isten. Kívánjuk mind a heten, hogy még sokáig tegye a jót az embereknek! Mindenkinek ajánlom Katalint.
Hanna Róza írta:
Helyre hoztad az életemet! Neked köszönetet szeretnék mondani. Régen beszéltünk már, de amit erre a dátumra láttál, csak szeretnék pozitív vissza jelzést adni! Minden úgy történt. Hálás vagyok neked!
Andrea írta:
Gabriella minden szava igaz! Eddig amit mondott minden szava bevált! Soha nem csalódtam benne. Mindig az igazat mondja. Rossz dolgokat is elmondja, nemcsak a jót.
Mariann írta:
Legügyesebb jós, akivel beszélhettem. Imádom. A stílusa is imádni való. Örülök, hogy beszéltünk, nagyon jó energiàt adott át nekem. Nem bánom, hogy téged választottalak. Remélem még beszélünk!
Erzsébet írta:
Ági fantasztikus ember és jós. Amit eddig nekem megmondott, be is következett. Emellett rendkívül jó a humora. Hívni fogom a dolgaimmal.
Hajdu Gábor írta:
Fantasztikus ez a Luna nevezetű nagyon aranyos tisztánlátó jósnő, ajánlom mindenkinek, aki hozzá fordul jóslásért, tanácsért, segítségért. Nagyon megmondja az ember jövőjét, sorsfeladatának alakulását, nem vezeti félre az embert, a lélekből olvassa ki az ember várható sorsát, szükség szerint kártyával is megerősíti ezt. Elmondta nekem még Júliusban, hogy változás előtt állok az állásom terén, és bejött!
Kovács Alexandra írta:
Kedves jósnő ma beszéltünk és ma megkeresett a fiú. Nagyon szépen köszönöm minden szava igaz volt.♥️
Balázs írta:
Edinát mindenkinek ajánlom! Nagyon kedves, aranyos, nagyon jó jósnő! Hatalmas tudással és hatalmas szívvel! Hálás vagyok, hogy megismerhettem!
Gyorgyi írta:
Köszönöm
Tóth Gabriella írta:
Köszönöm Judit a segitseget. Máskor is önhöz fordulok a problémámmal mert az útmutatás amit kaptam öntől segített . Nem csak kiváló asztrológus de nagyon kedves, segítőkész.
Kati írta:
Gabi jóslata egy hónapon belül bejött. Minden úgy van, ahogy mondta. Hihetetlen. Ha bármi kérdésem van, a továbbiakban is őt fogom keresni. Ajánlom bárkinek.
Ákos véleménye szerint Krisztina:
„Krisztina jósnő rendkívül kedves és megnyugtató személyiség. Már az első beszélgetésünknél éreztem, hogy teljes figyelmével rám hangolódik, és tiszta szívből segíteni akar. Pontos meglátásai és tanácsai nagy erőt adtak, hogy bátrabban nézzek szembe a kihívásokkal. Őszinte, hiteles, és valóban szívből dolgozik. Hálás vagyok, hogy hozzá fordulhattam, csak ajánlani tudom mindenkinek!
Nikolett írta:
Az útmutatásai nyugalmat hoztak az életembe, és teljesen új megvilágításba helyeztek néhány fontos kérdést. Ha valaki megbízható és hiteles jóst keres, Vivient csak ajánlani tudom.
Tünde írta:
Fantasztikus kèpessegekkel, tudással rendelkezik Kati és szeretettel ajánlom mindenkinek! Nekem, amit elmondott útmutatót, sokat segített vele az élethelyzetem megoldásában. Abszolút ráérez a dolgokra, megérzi azt, ami a képességei, tudásának köszönhetően bekövetkezik, bekövetkezhet a kérdező személy életében. Kártyát fantasztikusan jól elemzi és olvassa össze, tudása ezen a téren is lenyűgöző. Hihetetlennek tűnik, amit szinte szinte szóra elmond, ami valóban úgy is van illetve úgy is alakul, alakulhat, ahogy Kati elmondja kifinomult, intelligens stílusával. Csodálatos jósnő!